Abból is a Pebble Beach-féle kétszínű, fekete-ezüst. Még tavalyelőtt, nyáron sikerült hozzájutnom, Ferrari 1:18-as korszakom második példányaként. Nagyjából 20 perccel és 100 méterrel az első után. Hogy hol járhattam, ahol ilyen kis távolságon belül több helyen is Ferrarihoz lehet jutni? Nem, nem egy nagybevásárlóközpontban, ahol minden szintnek megvan a maga játékboltja, nem. Hanem a Pó-síkság kellős közepén, egy távolról egész csendesnek tűnő olasz kisvárosban.

De aztán a csendet, nyugalmat és békét hirtelen felváltja a mennydörgő olasz paripák V8-asai, V12-esei, az autómániások élesre állítják a hetedik érzéküket, majd fürkészve nézegetik az utcákat, ki tudja melyikben ólálkodik egy Cavallino. Nos igen, Maranello tényleg lenyűgöző hely. És igen, innen jött velem haza bemutatóm jelenlegi alanya, a Gallerie Ferraritól nem messze lévő Ferraris boltban. Egy vinaccia 250 Californiával egyetemben, amitől viszont már meg is váltam, az Elite kiszorította a gyűjteményemből.

Hogy ez a sors vár a 612-esre is? Nos nem egészen, de erről majd később. Most nézzük mit is alkotottak Mattelék pár évvel ezelőtt. Távolról egyből megfogja az embert a bicolor fényezés, ami valljuk be, igencsak jól áll a nagy tepsinek. Apró figyelemsség az üzemanyag betöltőnyíláson a kis fekete Ferrari paci.

Ha kicsit közelebbről szemügyre vesszük, már sejthető, hogy nem az illesztések fogják elkápráztatni a magunkfajta gyűjtőket. A csomagtérnél nem is tűnik olyan vészesnek, óvó körülmény a fekete fényezés. Ezzel még nincs is bajom, viszont a lámpabúrákon feszítő, festett izzókkal már annál inkább. Távolról szemlélve nem rossz ez, de közelről nekem már korántsem jön be. A krómozott kipufogócsövek szépen harmonizálnak az ezüst "secondary colour-rel", de kissé jobban elállnak a kelleténél. Az embléma egy kissé nagynak tűnik. Rendszámkeret van, belevaló nincs. Talán jobb is.

Elölről kissé esetlennek hat a krómozott hűtőrács, a belevesző lovacskával és a fényszórók kettősével. Nem a modell hibája, az eredeti se az agresszív kinézetéről volt híres. Annál inkább az eleganciájáról.

Ezekkel a lefestett lámpákkal nemhogy vaksinak, de élettelennek is hat az összkép a műanyag búra alatt. Az is látszik, hogy a modell fényezésénél is bajban voltak a lámpáknál...

Ezt muszály voltam megmutatni, egyrészt, hogy az egész szép matrica, süllyesztve került rá az autóra, "pont mint az igazin", így ha az alapot nem mérték el a tervezők, akkor nem is ferde a matrica. Nos, ezt itt most sikerült elérni. Pár mm-el feljebb viszont egyből kedvemet szegi az illeszté orbitális elnagyoltsága és az ennek következtében napvilágra kerülő festéshiba. Inkább becsukom a szemem.

A felni egész szemrevalóra sikeredett és bár a kamulyugatott tárcsán lévő féknyereg nem forog a kerékkel, tetszetős az összkép. A kis Pininfarina matrica sebészi pontosággal lett felragasztva, pedig ez nem lehetett épp egy egyszerű művelet.

Először azt hittem van rajta valami ablakkeret-szerűség. De aztán kiedrült, hogy nem. Az illesztések nem annyira vészesek, bár nem is a legjobbak. Mindenesetre üdítő látvány a motorháztető után.

Nagy karokon, ellenben sejmesen nyílnak az ajtók. Imádom! A karokat leszámítva. Bőr és steppelés imitáció érhető tetten, itt már sejthető, hogy igencsak ínyemre lesz a beltér színkombinációja. Lehet itt indult el a fekete-vörös mániám.

Nos igen. Fekete és vörös. A kedvenc, steppelt mintázatú Ferrari üléseimmel. EGy egyszínű, fekete belső. eléggé sivárrá tette volna a kis HW belsejét, de ez így megóvta mindettől. A műszerek matricák, rendesen a helyükön. A váltófülek elnagyoltak szerintem a kormány méretéhez képest. A pedálok ezüstre fújva, nem vesznek el a sötétségben. A biztonsági öveket kifelejtették. A középkonzol egy több színből álló műanyag valami. Kicsit több műszert hiányolok innen. De összeségében nem rossz.

Hoppá! Az ott mi? Jééé, két plusz ülés! Mondta egyszer egyik ismerősöm mikor először látott képeket a 612-esről. Hát igen, nincs sok négyüléses Ferrari, nem is ez a megszokott sztenderd. Viszont ez adja az autó és modell különlegességét is egyben.

Megintcsak bazi nagy karok. Valami táskaféle van beleöntve a csomagtérbe, kb 3 mm magas. Ezt inkább nem kellett volna. A tető alján viszont tetszik Mattelék figyelmessége a szteppeléssel.

No lássuk mi miatt is tepsi ez az autó. Hát az orrában elhelyezett, 540 lovas V12-es miatt! Ellenben nem ez a motore a ménesemben amin hosszú perceket tudnék nézelődni. Nem a modell hibája megintcsak, manapság a Ferrari motorok kezdenek egy nagy piros tömbre hasonlítani. Viszont a hangjuk és erejük a régi, érzékszerveket gyönyörködtető. Ugyan mondhatnám, hogy az eredetin azért több minden látszódik, lett volna azért még ide bepakolni való, viszont nem is egy Elite-Kyosho-ról van szó, így nem is kötözködöm miatta.

Hogy mi fogalamazódott meg bennem amikor írtam? Hogy mégha majd egyszer jön az Elite Sessanta, se fogom eladni ezt a modellt, sikerült másfél év során  belopnia magát a szívembe. Nem csak azért, mert Maranellóból van. A 250 California is onnan volt, mégis megváltam tőle az Elite miatt. Ez nem ilyen. Jól fognak mutatni az üvegtetejű Sessantával.

Szóval egy minden hibája ellenére szerethető gépezetet kap cserébe a pénzéért az, aki ilyet vesz, megbánni szerintem nem fogja. Nem egy mászthev, de ahogy régebben valaki megfogalmazta, inkább nájsztuhev.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.